Ossza a pénzt az EU!

A Demokratikus Koalíció azt javasolja, hogy a jövőben az Európai Unió ossza el a Magyarországnak jutó uniós forrásokat.

 

A DK frakciószóvivője keddi, budapesti sajtótájékoztatóján azokra a hírekre hivatkozott, amelyek szerint a Magyarországnak járó unió források akár 24 százalékkal is csökkenhetnek a következő pénzügyi ciklusban. Gréczy Zsolt az mondta, nem a támogatás megvonása vagy csökkentése a jó megoldás, ugyanis azzal az országot büntetik, pedig csak a Fideszt kellene. A DK ezért azt javasolja az Európai Bizottság, az Európai Parlament és az Európa Tanács vezetőinek, hogy az unió vonja magához a pénzosztás jogát - közölte.

Indoklása szerint jelenleg az EU-s forrásoknak csak a töredéke jut el az emberekhez, mert "Orbánék a jelentős részét ellopják", és ez akkor is így történik majd, ha kevesebb lesz a pénz. Ha viszont az unió dönt a források sorsáról, akkor ki fog derülni, hogy Mészáros Lőrinctől Orbán Viktor vejéig minden fideszes milliárdos tehetségtelen - fogalmazott Gréczy Zsolt.

A képviselő kitért a "Stop Soros" törvénycsomagra is, amit a kormány várhatóan kedden nyújt be az Országgyűlésnek. Leszögezte, hogy háború, diktatúra vagy erőszak elől menekülni emberi jog, az ilyen menekülteket segíteni pedig emberi kötelesség. Ha a magyar kabinet megtagadja a segítségnyújtást vagy megbünteti a segítségnyújtókat, akkor az alapvető emberi kötelezettségével helyezkedik szembe - értékelt.

Gréczy Zsolt hozzátette, hogy egy nemzeti határ illegális átlépésének megszervezése viszont bűncselekmény. A Közel- és Közép-Keletről, valamint Afrikából érkező menekültek közös európai kihívást jelentenek, amire közös európai választ kell adni - hangsúlyozta a frakciószóvivő.

Magyarországon nincsenek olyan civil szervezetek, amelyek segítik, illetve szervezik a bevándorlást, olyanok vannak, amelyek segítséget nyújtanak a menekülteknek abban, hogy tisztességes elbánásban részesüljenek - felelte egy kérdésre a politikus.
Forrás: MTI