Újabb infó a Szkripal-mérgezésről

Milos Zeman cseh köztársasági elnök csütörtökön bejelentette, hogy Csehországban előállítottak és tároltak olyan Novichok nevű, vegyi fegyvernek számító mérgező anyagot, amilyennel megmérgezték Szergej Szkripal ezredest, a britekhez átállt orosz hírszerzőt és lányát.

 
A Barrandocv cseh TV-nek adott nyilatkozatában a cseh államfő kijelentette: „Tudjuk, hol és mikor állítottunk elő és tároltunk kis mennyiségű Novichokot. Nem akarunk képmutatók lenni! Nem szabad hazudnunk”.

Mint ismeretes, Theresa May brit miniszterelnök Oroszországot vádolta meg Szkripalék megmérgezésével, és erre való hivatkozással orosz diplomatákat utasított ki Nagy-Britanniából, továbbá beszüntette a felső szintű kapcsolatot Moszkvával. Lépését egy sor NATO-állam követte, szolidaritásból vele az állítólagos „orosz agresszió” miatt.

Orosz források szerint Novichok nevű idegmérget Csehországon kívül, Nagy-Britanniában, Szlovákiában és Svédországban is előállítottak a 90-es években. Kínossá váló helyzetében a brit kormány hírzárlatot rendelet el a mérgezési ügyben, s hetek óta nem jelennek meg hírek Szkripalék megmérgezéséről.

Az amerikai külügyminisztérium megszüntette a Fehér Sisakosok nevű szervezet finanszírozását – jelentette a CBS TV csütörtökön. A hír azért érdekes, mert az amerikai kormány az amerikaiak támogatta, Aszaddal szemben álló szír fegyveres milíciákkal szövetséges Fehér Sisakosok helyszíni információja alapján indított rakétatámadást Szíria ellen április 14-én – emlékeztetett rá a Magyar Békekör. A szervezet azt állította, hogy a szír hadsereg vegyi fegyvert alkalmazott a gútai Dumában, és civileket, köztük gyerekeket ölt meg vele. A szervezet anyagi támogatásának megvonásával az amerikai kormány felemás módom beismerte, hogy hamis indokkal támadott Szíriára – véli a Békekör.