Trianon rockopera a Hősök terén

A Trianon-rockopera mellett Emir Kusturica és a The No Smoking Orchestra világzenei koncertje, valamint a Visegrádi Tánckarnevál című előadás is várja a közönséget júniusban a budapesti Hősök terén - tájékoztatta az MTI-t a szervező Esztrád Színház.

 

Június 15-én az etno és punk rock zenét keverő Emir Kusturica & The No Smoking Orchestra előzenekara Szalonna és Bandája, a Kolo Zenekar és barátaik lesznek, akik a világszerte ismert rendező és zenész tiszteletére új színben ötvözik a magyar és délszláv népzenét. A zenei élményt tánc is kiegészíti a Tököli Délszláv Táncegyüttes közreműködésével. A koncertet a 23. Duna Karnevál keretében rendezik meg.

Június 17-én mutatják be a Visegrádi Tánckarnevál című előadást a Hősök terén. A nemzetközi koprodukció a V4 elnökség tiszteletére több száz táncos és zenész közreműködésével harmonizálja egységgé a magyar, szlovák, cseh és lengyel tánc- és zenei hagyományokat. A darabban különleges hangsúlyt kap az európai nemzetekbe olvadt cigányság máig élő öröksége is. Az előadás csúcspontja a népek díszes lakodalmi viseleteit is felvonultató menyegző.

Az Esztrád Színház június 22-én és 23-án mutatja be a Hősök terén a Trianon című rockoperát Koltay Gábor rendezésében. A darab fővédnöke Semjén Zsolt miniszterelnökhelyettes. A nagyszabású, tizenöt énekest, húsz színészt, kétszáz táncost, száz statisztát, harminc lovast, valamint negyven artistát felvonultató produkció költségvetése mintegy 400 millió forint. A forrásokat az Esztrád Színház teljes egészében saját erőből és jegybevételekből biztosítja mind a rockopera, mind a másik két előadás esetében - derül ki a közleményből.
Forrás: MTI