Ipari raktárak épülnek a főváros közelében

Budapest vonzáskörzetében, Biatorbágyon az M1 autópálya mellett, valamint Dunaharaszti közelében vásárolt az ipari ingatlanfejlesztéssel foglalkozó cég, a CTP összesen 30 hektáros terület. A települések mellett raktárcsarnokokat építenek, a közel 60 millió eurós (több mint 18 milliárd forint) összértékű beruházások közel 2000 új munkahelyet teremtenek - nyilatkozta Nemes Rudolf, a CTP magyarországi vezetője csütörtökön Budapesten az MTI-nek.

 

Hozzátette, hogy ezzel a lépéssel a CTP az első a piacon, amely spekulatív alapon, bérlő nélkül kezd ingatlanfejlesztésbe. Nemes Rudolf szerint ez annak köszönhető, hogy ma Magyarországon az üresedési ráta nagyon alacsony, csupán 4 százalék.

A cég magyarországi vezetője közölte, hogy a CTP Biatorbágyon már 165 ezer négyzetméternyi bérbe adható területtel rendelkezik. A Dunaharasztiban tervezett fejlesztéssel és az Üllőn található 100 ezer négyzetméteres ipari területtel együtt a CTP-nek Budapest délkeleti agglomerációjában 150 ezer négyzetméternyi bérbe adható terület van a tulajdonában.

Nemes Rudolf arról is beszámolt, hogy a CTP Magyarországon 420 ezer négyzetméternyi bérbe adható területtel rendelkezik, ezzel szerinte a társaság az országban tevékenykedő más ipari ingatlanfejlesztéssel foglalkozó cégek közül a második legnagyobb. A CTP jelen van még Komáromban, Győrben, Székesfehérváron, Szombathelyen, Tatabányán és Kecskeméten is. Komáromban és Győrben alapvetően nagy nemzetközi autóipari beszállító cégek, összeszerelő üzemek a bérlők, a többi helyszínen logisztikai vállalkozások a CTP ügyfelei. A cég tervei között szerepel, hogy a keleti országrészben is képviselteti magát, ehhez azonban konkrét bérlői igényekre van szükség, mert mint mondta, spekulatív alapú ingatlanfejlesztéssel csak a főváros vonzáskörzetében számolnak.

Nemes Rudolf kiemelte, a CTP 20 évvel ezelőtt jött létre Csehországban, Remon Vos a társaság alapítója és elnöke. A CTP az utóbbi néhány évben kezdett terjeszkedni a régióban, a cég 2015 decemberében érkezett Magyarországra. A CTP régiós szinten 300 munkavállalót foglalkoztat és éves árbevétele 233 millió euró.
Forrás: MTI