13 milliárdot nyert Kaposvár - csak a Fidesz?

Mintegy 13 milliárd forintot nyertek el pályázók eddig az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Programból (EFOP) Somogy 1. számú választókörzetében a 2014-2020 közötti európai uniós fejlesztési ciklusban - mondta a térség fideszes országgyűlési képviselője hétfőn Kaposváron.

 
Gelencsér Attila sajtótájékoztatón számolt be arról, hogy az 55 nyertes közül a legtöbb forrást a Kaposvári Egyetem (KE) kapta, amely önállóan 5 milliárd, konzorciumi partnereivel együtt további 3 milliárd forint támogatásban részesült.

Választókörzetéből az EFOP-on a legkisebb elnyert összeg 12 millió, a legnagyobb, az egyetem egyik projektjéhez megítélt 1,2 milliárd forint volt - tette hozzá.

A forrásoknak köszönhetően önkormányzatok, szociális központok és szövetkezetek, alapítványok, tankerületek, oktatási intézmények, kisebbségekkel, fogyatékkal élőkkel foglalkozó egyesületek, egészségügyi szervezetek valósíthatják meg az emberek életminőségét javító kezdeményezéseiket. Javítják az oktatás infrastruktúráját, kórházi eszközöket vásárolnak, adminisztratív, valamint marketingszolgáltatásokat nyújtanak, családokat segítenek, közösségépítő tevékenységet fejtenek ki, lelki gondozást és egyebek mellett pályaorientációs feladatok ellátását vállalják - sorolta.

Tossenberger János, a KE kutatásfejlesztési és innovációs rektorhelyettese közölte, hogy a felsőoktatási intézmény a 21. századi oktatási környezet kialakítására fordítja az EFOP keretében elnyert 1,2 milliárd forintot. Terveik között épületek felújítása is szerepel, de a pénz jelentős részét a távoktatáshoz, távkonferenciák megtartásához szükséges kommunikációs eszközök beszerzésére fordítják - mondta.

Biró Norbert (Fidesz-KDNP), a Somogy Megyei Közgyűlés elnöke arról szólt, hogy a megyei önkormányzat a szociális és gyerekvédelmi főigazgatósággal konzorciumban 75 millió forintot nyert - más források hatékony felhasználásának elősegítése érdekében - pályázatok hiányosságainak felderítésére, orvoslásukra.

Bogdán Imre, a Napkerék Egyesület elnöke közölte: a szervezet több pályázatával mintegy 200 millió forinthoz jutott, a pénzből hátrányos helyzetű emberek felzárkózásában, továbbtanulásában segítenek, krízishelyzetben lévő családokat támogatnak, egészségügyi szűrővizsgálatokat, integrációs programokat szerveznek.
Forrás: MTI