10 éves az OXXO Racing Team

10 éves születésnapját ünnepelte a kétszeres EB győztes, kétszeres angol bajnok OXXO Racing Team. A csapat a Szamos Parlament Cafeban tartott fogadást, melyen a csapat tagjai mellett a hazai autósport vezetői, kiemelkedő alakjai és közéleti személyiségek is részt vettek. Az eseményen bejelentették: az OXXO Racing Team 2018-ban ismét versenybe száll az EB dobogóért.

 
Az OXXO Racing Team 10 éve, 2008-óta folyamatosan jelen van az európai kamionsport élvonalában. A kerek évforduló jó alkalom volt a visszatekintésre. A Szamos Parlament Cafeban rendezett születésnapi partyn a csapat tulajdonosai, Tököly László és Jobbágy Ákos kiemelték az OXXO Racing Team történelmének fontos állomásait és köszönetet mondtak azoknak, akik hozzájárultak a csapat sikeres működéséhez.

- Hosszú és küzdelmes volt az út a csapat 2008-as indulásától 2014-ig. Ekkor érett be sok éves munkánk gyümölcse azzal, hogy Európa-bajnoki címet szereztünk Kiss Norbert pilótával. A csapat történelmének másik kiemelkedő momentuma 2015-ben volt, amikor 25 év után a kamion EB sorozat visszatért Magyarországra, a Hungaroringre, ahol megvédtük a 2014-ben elért EB címünket. 2016-ban és 2017-ben aztán úgy hozta a sors, hogy csak néhány EB futamon indultunk, ott voltunk azonban mindvégig a Brit Kamion Bajnokságban, ahol a magyar színeket képviselve, Ryan Smith zseniális versenyzésével mindkét alkalommal elhódítottuk a trófeát – idézte fel a fontosabb állomásokat Tököly László.



A csapatfőnökök mellett beszédet mondott a Swift Cup Europe promotere és az OXXO Racing Team utánpótlás programjának vezetője Burkus Egon, valamint az OXXO Racing Team versenyzője, a kétszeres angol bajnok Ryan Smith is. Itt, a születésnapi rendezvényen jelentették be, hogy a csapat szerződést hosszabbított Ryan Smith pilótával, akivel 2018-ban az OXXO ismét az EB dobogóért fog harcolni.

A csapat hatalmas tortával, és Tóth Vera énekesnő születésnapi produkciójával ünnepelte a tíz éves jubileumot, amely magyar kamionsport ünnepe is volt egyben. Egy olyan sportágé, amely hosszú évek alatt többször is bebizonyította, hogy nemzetközi szinten képes elérni nagyon komoly eredményeket. Egy olyan sportágé, amely igazi magyar sikertörténet, és amely bátran odatehető más magyar vonatkozású világsiker mellé.
Forrás: OXXO