Spórolhat az állam, ha ő készíti az adóbevallásunk

Mintegy 700 milliárd forintot takaríthat meg az állam, ha a tervek szerint 2021-től szinte minden adóbevallást, a vállalkozásokét és a magánszemélyekét is a Nemzeti Adó és Vámhivatal (NAV) készíti el, és megszűnik a papíralapú bevallás - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) adószabályozásért és számvitelért felelős helyettes államtitkára hétfőn az M1 aktuális csatornán.

 
Izer Norbert elmondta: a cél az egyszerűsítés a bevallásoknál és a jogi szabályozásban.
Kifejtette, elsőként a jövedéki adó bevallását készítené el a vállalkozások számára az adóhatóság, szem előtt tartva a fokozatosság elvét. Ezután következhet az általános forgalmi adó, valamint a járulékterhek bevallásának elkészítése - mondta.

A vállalkozások a becslések szerint mintegy 5 munkanapot spórolhatnak évente, ha elektronikus úton készülnek a bevallások és nem papíralapon, ehhez jön még az a megtakarítás, ha mindezt az adóhatóság végzi az adózó helyett - tette hozzá.

Közölte, a NAV az új rendszer bevezetésénél, amely főként a vállalkozásokat érintené, a személyi jövedelemadó-bevallás tapasztalatait is felhasználná. Természetesen az adózó mindig ellenőrizheti, hogy az adóhatóság által használt adatok helyesek-e, és az elkészült bevallást is neki kell jóváhagyni - mondta.

Az új bevallási rendszer a helyettes-államtitkár szerint már 2019-től elindulhatna a jövedékiadó-bevallással, amihez főként informatikai fejlesztések szükségesek.
Ezzel mindkét fél nyer, az adózó és a NAV is - jegyezte meg.
Forrás: MTI