Varga csodaszépet ígért

A kedvező gazdasági lehetőségek a magyar egészségügy történetében páratlan fejlesztési program végrehajtását teszik lehetővé a kormánynak - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter pénteken a Budapesti Szent Ferenc Kórház új épületszárnyának alapkőletételén.

 
A tárcavezető közölte, az eddigi vidéki kórházfejlesztések után most a fővárosra és környékére helyeződik a hangsúly, a kabinet Egészséges Budapestért Programjának keretében ugyanis az ország központi régiójának 26 intézménye újulhat meg.

A kormány a következő három évben 70 milliárd forint forrást biztosít a fővárosban és agglomerációjában található kórházak fejlesztésére - mondta, hozzátéve, hogy a II. kerületi Budapesti Szent Ferenc Kórház ebben a programban több mint 3 milliárd forintos támogatással bővülhet 150 ágyas intézménnyé.
Forrás: MTI