Népszerű magyar mobilfejlesztés

Lakossági és üzleti területen is használható, személyfelügyelő mobiltelefont fejlesztett a MOHAnet Mobilsystems Zrt., a Moniphone a fejlesztők várakozása szerint vezető szerepet tölthet be a személyfelügyeleti eszközök európai piacán.

 

A vállalat vasárnapi tájékoztatása szerint a készülék fejlesztése körülbelül egy évet vett igénybe és megközelítőleg 50 millió forintba került. A Moniphone iránt - mint írták - már most jelentős a külföldi érdeklődés, ezért a MOHAnet arra számít, hogy rövid időn belül akár 20 százalékos részesedést is szerezhetnek Európa egyes országaiban, ahol akár több százezer készülék is értékesíthető.

A közlemény idézi a MOHAnet vezérigazgatóját, aki elmondta: a készülék iránt nemzetközi kiállításokon olyanok is érdeklődtek, akik IoT (internetes hálózatba kapcsolt okos eszköz) megoldásaikhoz kerestek megfelelő készüléket. Havasi Zoltán hozzátette: az ügyfelek saját rendszereikbe illeszthetik a Moniphone-t, amely így komoly sikert érhet el a számottevő versenytárs nélküli európai piacon.

Ismertették, hogy a készülékbe az alapfunkciók mellé többek között Bluetooth, WiFi , QR- és vonalkód olvasó is beépíthető, az egyes elemek a felhasználói igényeknek megfelelően cserélhetőek. A vezeték nélküli töltésre is alkalmas telefon 4G hálózatot használ, a beépített GPS-nek köszönhetően folyamatosan mutatja a használók kültéri mozgását, de beltéri ellenőrzést is lehetővé tesz.

Az internet-összeköttetés, valamint a távfelügyeleti alkalmazások kikapcsolhatatlanok, így a készülék folyamatosan - akár percenként - közvetít életjelet és eseményjelzést. A készülék őrszolgálatban és karbantartásban, idősgondozásban, takarításban, jegyellenőrzési és kézbesítési feladatoknál használható, de az alkalmazási lehetőségek száma hamarosan bővül, mivel más területeken is szükség lehet távfelügyelhető, munkaeszközként használható mobiltelefonokra - közölték.

A MOHAnet Mobilsystems Zrt. értékesítéseinek nettó árbevétele 2015-ben meghaladta a 283 millió forintot, 2016-ban 398 millió forintot. Adózás előtti eredménye tavaly előtt elérte a 6,5 millió forintot, tavaly pedig a 86 millió forintot. A cég vezérigazgatója arra számít, hogy árbevételük az év végére megduplázódik, mivel idén bemutatott termékeikre már tízezernél is több megrendelés érkezett.
A 2006-ban alakult cég az elmúlt 10 évben közel 25 ezer átjelzőt és alkalmazás-specifikus telefonkészüléket értékesített, 13 féle egyedi funkcióval felruházott GPRS-készüléket, valamint 7 távfelügyeleti, logisztikai és vállalatirányítási szoftvert fejlesztett. Országszerte több mint 200 távfelügyeleti állomás telepítésében és működtetésében vesz részt műszaki, informatikai közreműködőként.
Forrás: MTI