Trump még egy államnak nekimegy

Az Egyesült Államok újabb szankciókat hozott Irán ellen csütörtökön.

 
Az amerikai pénzügyminisztérium közleménye szerint ezúttal hat iráni személy, egy iráni cég és két ukrán vállalat ellen foganatosítanak büntetőintézkedéseket.

A Steve Mnuchin pénzügyminiszter által aláírt kommüniké szerint a szankciókkal sújtott irániak részt vettek az Egyesült Államok pénzügyi rendszere elleni számítógépes támadásokban, az iráni cég és a két, ukrajnai székhelyű vállalat pedig támogatja az iráni Forradalmi Gárda ballisztikusrakéta-programját.

Közleményében Steve Mnuchin leszögezte: "A pénzügyminisztérium továbbra is erőteljes intézkedéseket hoz Irán provokációi ellen, beleértve a szélsőségesek és a Szíriában folyó erőszakkampány támogatását, valamint az Egyesült Államok pénzügyi rendszerének destabilizálását célzó kibertámadásokat".

A szankciók ezúttal is az érintett magánszemélyek és vállalatok esetlegesen az Egyesült Államokban lévő vagyonának zárolását jelentik, egyúttal megtiltják amerikaiak üzleti kapcsolatait velük. A minisztérium leszögezte: szintén büntetőintézkedéssel sújtanak minden külföldi pénzintézetet, amely tranzakciókat bonyolít az érintettekkel, vagy bármi módon támogatja őket.
Forrás: MTI