Muszlimok vagy terroristák?

Londonban élőként is nehéz megemészteni azt a gyűlöletet, ahogy a terroristák nap, mint nap megpróbálják felbomlasztani a világunkat. Mert eza céljuk. Tönkre akarják tenni az általuk soha el nem érhető szabadságot és jólétet.

  Irigyek, arra, ami soha nem lehet az övék, mert ők képtelenek lennének beilleszkedni egy ilyen társadalomba. Bűnőzők ők, vesztesek, képtelenek elfogadni azt a jövőt, amit mi építünk. Nem valók 2017-be.

Azt a gyűlületet viszont még nehezebb megemészteni, ami a muszlim közösség ellen irányul szerte Angliában... sőt talán az egész euroatlanti világban. Nem lehet kérdéses, hogy a bűnözőket egy vallási eszme magából való kifordítása, szavainak totális félreértelmezése táplálja. Allah nevében követik el a bűncselekményeket, ártatlanok meggyilkolását. 

Londoniként több muszlim családot is ismerek, akik békében élnek úgy mint akármelyik hindu vagy keresztény család. Semmi közük a terrorhoz, épp úgy áldozatai lehetnek bármelyik nap és épp úgy elitélik mint mindenki. 

A merényletek után elözönlötték a twittert és más közösségi odalakat a muszlim-ellenes kirohanások. Sajnos köztük sok olyan is, mely akár igaznak is tűnhet. Tény, hogy ezek a gyilkosok az iszlám kebeléből nőnek ki, és Allah felkiálltással ölnek. Azonban gondoljuk végig: ha ezek Allahot kiáltanak, de nem vallási célzattal, akkor az "Allah" szó valójában semmit sem jelent. Allah egy értelmetlen, üres szó csupán.

A gond ott van, és ez az iszlám egyik rákfenéje, hogy ha ezt leírom és elmondom egy muszlimnak, az kikéri magának és nagy eséllyel rám is támad. Ha a keresztény istent figurázná ki valaki, semmi hasonló nem történne. Mohamed egy olyan agressziv vallást hozott  létre (aki ugye rablóvezérből lett próféta, bocs, de tény), ami még mindig nem nőtt fel a mai színes világ kihívásaihoz, 2017-ben egy ósdi, elavult és szétszabdalt hitrendszer. Hívei vakon ténferegnek a világban, ragaszkodnak egy híthez, ami ezer sebből vérzik. És ezt ők is tudják. Ráadásul ezeket a sebeket a terroristák csak tovább mélyítik. 

Vagy megújul az egész vallás, elfogadóbbá válik, válaszokat ad a mai világban élők problémáira, vagy - akár tetszik akár nem - eltűnik a föld színéről örökre.