Megújul az "igazi" vajdahunyadi vár

Az Európai Unió pénzforrásaiból újítják fel az erdélyi vajdahunyadi várat - közölte csütörtökön a romániai Regionális Fejlesztés, Helyi Közigazgatás és Európai Pénzforrások Minisztériuma.

A tárca honlapján közölt hír szerint Sevil Shhaideh miniszterelnök-helyettes szerdán írta alá a kastélyfelújítás finanszírozásáról szóló szerződést. Ennek megfelelően az elkövetkező öt évben 21,88 millió lejt (1,53 milliárd forint) költenek Hunyadi János egykori rezidenciájának a felújítására. Az összeg 98 százalékát az EU pénzforrásaiból biztosítják.



"Vajdahunyad vára Románia egyik legfontosabb gótikus stílusú műemléke, a világ egyik legszebb kastélyának tartják, és azt szeretnénk, hogy a felújítás után az európai normáknak megfelelően hasznosítsuk" - idézte a közlemény a miniszterelnök-helyettest. Sevil Shhaideh egyben reményét fejezte ki, hogy a Románia által lehívott EU-s források év végéig elérik az 5,2 milliárd eurót. Az EU 2014-2020-as költségvetési ciklusában Románia 23 milliárd euró EU-forrást használhat fel.
A felújítási terv készítői azt remélik, hogy a várkastély éves látogatottsága a tavalyi 267 ezerről 348 ezerre emelkedik.

Vajdahunyad vára a 13. században épült gótikus stílusban. Az uradalmat a kastéllyal együtt Zsigmond király katonai érdemeiért adományozta Hunyadi János atyjának, Vajknak. Hunyadi János az 1440-es években kezdte el a családi birtokközpont, Vajdahunyad kiépítését. A várkastély belső tereiben jelenleg történelmi, régészeti és néprajzi tárgyakat állítanak ki.
Forrás: MTI