Melák szeretne lenni? Sütizzen a munkahelyén!

Brit fogorvosok a munkahelyi sütizés egészségügyi kockázataira hívták fel a figyelmet és a rossz szokás megváltoztatását sürgették.

A brit Szájsebészeti Kar által megfogalmazott ajánlás szerint a munkahelyeken minimálisra kellene csökkenteni a sütemény- és kekszfogyasztást, mivel az elhízáshoz vezet és a fogakat is rongálja - tudósított a BBC hírportálja.

Nigel Hunt professzor hangsúlyozta, hogy a brit munkahelyeken szükség lenne a sütikultúrának a megváltoztatására. A professzor szerint az édességek fogyasztását azzal lehetne csökkenteni, ha például ebédidőre időzítenék a közös sütizést vagy a nassolni valókat eltennék szem elől.

Hunt professzor, a Királyi Sebészeti Kollégium Szájsebészeti Karának dékánja azt javasolta, hogy 2017 "a sütikultúra elleni küzdelem" éve lehetne, mivel széles körben elterjedt, hogy a vezetők süteménnyel jutalmazzák a dolgozóikat, a dolgozók süteménnyel ünneplik egymást és a szabadságról visszatérők édes nassolni valókkal lepik meg kollégáikat.

Noha ezek a kis ajándékokat jó szándékkal adják, mégis részük lehet az "elhízásjárvány" terjedésében és a fogak romlásában - jelentette ki a professzor.

A kar ajánlása szerint a munkahelyeken sütemények helyett inkább alacsony cukortartalmú alternatív rágcsálnivalókat fogyasszanak, segíthet a sütiporciók csökkentése is, kerüljék a nassolást és az édességeket inkább tegyék el ebédre, ügyeljenek a cukorbevitel mennyiségére és ne hagyják szem előtt az édességeket, mert akkor óhatatlanul többet esznek belőlük.
Forrás: MTI