40 év dalai a Kormorántól

Eddigi negyven évét összegzi a Kormorán együttes pénteken az Uránia Nemzeti Filmszínházban. A koncerten e régi dalok mellett bemutatják a Hazádban nem lehetsz idegen című új lemezt, az esten vendégként fellép Papadimitriu Athina és Deák Bill Gyula.

 

"Hosszú utazás volt ez a négy évtized a magyar könnyűzene hajóján, nagyon izgalmas vállalkozás. Emlékszem, az emberek mennyire csodálkoztak, amikor a hetvenes évek második felében népi hangszereket, citerát, töröksípot, hegedűt vittünk fel a rockszínpadra" - mondta Koltay Gergely, a zenekar alapítója, vezetője az M1 aktuális csatorna csütörtök reggeli műsorában.

A zenész felidézte, hogy annak idején ott lehetett a táncházmozgalom bölcsőjénél, tanult klasszikus zenét, és a hatvanas években nőtt fel, a magyar beatkorszak kialakulásakor. Hozzátette: ezekből a gyökerekből alakult ki a Kormorán folk & roll stílusa, amely a magyarországi folkmuzsikát mutatta be korszerű nyelvezettel itthon és külföldön is. A Kormoránban eddig 73 zenész fordult meg, jelenleg nyolctagú a csapat.

"A zenéhez idővel furcsa költői szövegek párosultak, amelyek magukban hordozzák a népköltészet, József Attila, Nagy László, Ady Endre világát, akárcsak hétköznapjaink történéseit. Egyik énekesünk, Vadkerti Imre felvidéki, énekesnőnk, Fehér Nóra vajdasági, hegedűsünk, Gáspár Álmos erdélyi. Ez is szimbolizálja, hogy nem csak Magyarországon élnek magyarok" - fogalmazott Koltay Gergely.

A pénteki koncerten 2,5-3 órában foglalják össze a csapat negyven évét, több mint nyolcszáz dalát, rockoperákat, filmzenéket. Utóbbiak közül biztosan elhangzik a Honfoglalásból ismert Kell egy szó és felcsendül az a dal is, amelyet a Kormorán 1976. december 16-i első koncertjén eljátszott, az Ilju haramia című délszláv ballada. "December 16-án született Kodály Zoltán is, akinek általános iskolásként még énekelhettem és fuvolázhattam".
Forrás: MTI