Egyre több nyílt forráskód jön

A kormány a lehető leghatározottabban támogatja a nyílt forráskódú vagy arra épülő szoftverek elterjesztését a közigazgatásban, ami Magyarország informatikai szuverenitását is szolgálja - mondta Deutsch Tamás, a Digitális Jólét Programért felelős miniszterelnöki biztos egy konferencián hétfőn Budapesten.

 
A miniszterelnöki biztos a Digitális Jólét Fórum konferencián kiemelte: a Digitális Jólét Program nemzeti konzultációra, a sikeres párbeszédre épül, erre végrehajtásakor is nagy hangsúlyt fektetnek. Idén több mint egy tucat alkalommal tartottak konferenciát, a Digitális Jólét Fórum rendszere jól működik - fogalmazott.

Kiemelte, hogy a kormány a lehető leghatározottabban támogatja a nyílt forráskódú vagy arra épülő szoftverek elterjesztését a közigazgatásban, és ezért konkrét lépéseket tesz. Az idén májusban elkészült kormányhatározat intézkedési terv kidolgozását írta elő. Egy novemberben elfogadott kormányhatározat pedig jóváhagyta ezt az intézkedési tervet, ami konkrét mérhető, és számon kérhető lépéseket tartalmaz - mondta.

Így csökken... legalábbis az ígéret szerint...

Bakos Béla, a Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. (NISZ) ágazati igazgatója elmondta: a tervek szerint 2017 végéig a zárt forráskódú irodai szoftverek aránya 20 százalékkal, 2018 végéig 30 százalékkal, 2020 végéig közel 60 százalékkal csökken a 2016 végi állapothoz képest. Mindez a szövegszerkesztésben, táblázatkezelésben, levelezésben fog változást hozni - ismertette.

A kormányrendeletek pontosan meghatározzák az intézmények feladatait.

Bakos Béla elmondta: a NISZ felkészült a feladatra, első lépésben közel 10 ezer felhasználónak telepítették a LibreOffice irodai szoftvercsomagot, amit előzőleg teszteltek. A tervek szerint a kormányhatározat végrehajtásához szakértői csapatot hoznak létre, amely segíti az intézményeket a megoldások specifikus bevezetésében, kidolgozzák az egységes módszertani segédletet és eljárásrendet - sorolta.

Baltay Tímea, a Miniszterelnökség helyettes államtitkára elmondta: 2010 óta a területi közigazgatás folyamatos informatikai fejlesztése valósult meg, eddig több mint 40 ezer felhasználó működik, 33 ezer postafiókkal, 23 ezer aktív munkaállomással. Hozzátette, hogy a fejlesztés nem ért véget.

A Digitális Jólét Fórum a Digitális Jólét Program megvalósításában kiemelkedő szereppel bíró társadalmi konzultációs platform, állandó meghívottai a Hírközlési Érdekegyeztető Tanács (HÉT), az Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetsége (IVSZ), az Infotér Egyesület, továbbá a Nemzeti Hírközlési és Informatikai Tanács (NHIT). Az állandó részvevők mellett, témától függően meghívják a konzultációra az illetékes piaci-, államigazgatási és civil szervezetek képviselőit is.
Forrás: MTI