A Népszabadság bevitt egy mélyütést Rogánnak, egy balhorgot Matolcsynak, ők meg kiütötték a hatvanéves lapot egy jól irányzott szélsőjobbegyenessel. A hatalom természete természetellenesen brutális. Eltiporja a kis tüzeket.

De a cirkusz gurul tovább. Titkosítják a stadionpénzeket, nehogy meglehessen tudni, kik építettek berlini-falat az MTK-stadion kapui mögé hatmilliárdért. Meg elfogadják az alaptörvény-módosítást is. Ripsz és ropsz. Zakatol a rendszer. Csúcsra jár. A csúcson meg hiába meztelen a király sokan takarják saját testükkel és képükkel, amiken már rongyosra kopott a bőr.

Ellenzék nincs, csak ellenfél. A még gondolkodni tudó kevesek. Akik még itthon gondolkodnak, az otthonért. De ők nem autógyújtogatók, nem hídlezárók, nem focihulligánok. Ők belülről puffogók, majd megalkusznak.

Az istenadta nép meg boldog, mint a barom, melyet igába hajt, hiszen minden nap látja az M1 vidámhíradóját (igen, így egybeírva), látja a hangulatjelentéseket: mindennel meg vagyunk elégedve. Te is, nép! Hajrá Magyarország, hajrá magyarok!

Kádár meg röhög csak markában. 1956-ban ő gyilkosságokkal és népének elárulásával jutott hatalomra, ma már utóbbi is elég.

Illyésnek vajon elég lenne-e egy mondat a zsarnokságról?

Hatvan éve volt 1956. Akkor a Szabad Nép volt a hang, aki először bírálni merte a diktátort, Rákosit. Utódja a Népszabadság… ma néma. A hatalom (ne legyen kérdéses) megszüntette. Mert bírált.

A látszólag szabad nép pedig nincs az utcán. Pedig szabad. Még.