Nocsak, emelkedik a dollárkamat?

Nem változtatott az irányadó dollárkamaton az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed, döntése indoklásában azonban küszöbön álló kamatemelésre tett erőteljes jelzést.

 

    Az irányadó kamatsáv 0,25-0,50 százalékon tartása megfelelt a piaci várakozásoknak.
    A kamattartó lépés indoklásában a Fed monetáris döntéshozó testülete, a nyíltpiaci bizottság (FOMC) közleménye hangsúlyozta, hogy a foglalkoztatási helyzet javulása és az amerikai gazdaság teljesítményének növekedése a monetáris politikai szigorítása mellett szól.

    A növekedést veszélyeztető kockázatok jellemzésére a testület a tavaly decemberi ülés óta első alakalommal alkalmazta az enyhébb, a "nagyjából kiegyensúlyozott" megfogalmazást. A FOMC az akkori ülésen emelte meg 25 bázisponttal az irányadó kamatsávot 0,0-0,25 százalékról 0,25-0,50 százalékra.

    A tíz tagú testületből heten szavaztak a kamattartás mellett és hárman javasolták a kamatsáv 0,5-0,75 százalékra emelését. Majdnem két éve nem volt példa arra, hogy a FOMC ülésén hárman szavaztak volna a többségi véleménnyel szemben.

    Mindamellett azonban, hogy az idén egy monetáris szigorító lépés szinte biztosra vehető, a későbbiekben a kamatok kevésbé emelkedő pályát követnek majd a korábban jelzettnél.

    A mostani kamatdöntő ülés alkalmából kiadott kétéves gazdasági prognózisában a Fed kevésbé meredek kamatpályát vetít előre, mint a három hónappal ezelőtt kiadott prognózisban. A testület 2017-ben és 2018-ban is két-két kamatemelést valószínűsít, szemben a korábbi hárommal.

    A Fed negyedévente kiadott előrejelzésének távlata most első alkalommal tolódott ki 2019-re. A testület 1,8 százalékos GDP-növekedést valószínűsít arra az évre. Az idei növekedési előrejelzést a júliusi 2,0 százalékról 1,8 százalékra mérsékelte, a 2017-es és 2018-as előrejelzéseket azonban megtartotta 2,0 százalékon.

    A munkanélküliségi ráta az idén 4,8 százalék lesz a júliusban várt 4,7 százalék helyett, jövőre 4,6 százalék, ami megegyezik a júliusi prognózissal, 2018-ban viszont 4,5 százalékra csökken az előző prognózisban jelzett 4,6 százalékról.

    Az infláció az idén kissé gyengébben alakul majd a júliusban vártnál, 1,3 százalék lesz 1,4 százalék helyett, jövőre azonban a korábban is jelzettnek megfelelően 1,9 százalék, 2018-ban és 2019-ben pedig 2,0 százalék. A Fed inflációs célja 2,0 százalék.
http://www.federalreserve.gov/monetarypolicy/files/monetary20160921a1.pdf

Forrás: MTI