Igennel kell szavazni

Mellár Tamás közgazdász szerint az igen szavazat az októberi referendumon nem azt jelenti, hogy "jöjjenek a migránsok számolatlanul és ellenőrizetlenül", hanem azt, hogy ha Magyarország az unió tagja, akkor az EU döntései rá is vonatkoznak.



Az "igen" mellett érvelve Mellár Tamás az M1 aktuális csatornán péntek este hangsúlyozta: Magyarország az EU-tól az elmúlt években nemzeti össztermékének csaknem harmadát kapta meg támogatásként, amely nagyságrendjében az Egyesült Államok által a második világháború után Nyugat-Európának nyújtott Marshall-segélyhez hasonlítható.

Mindez nem működhet úgy, hogy közben az ország az unió közös problémáinak megoldásából nem veszi ki a részét, mert könnyen előállhat az a helyzet, hogy egy kétsebességes EU perifériáján találja magát - tette hozzá a szakember, a KSH volt elnöke.

Mellár Tamás szerint a "nem" válaszra biztató kormány csak "zsarolási potenciálra" akar szert tenni a népszavazással, az ellenzéki pártok bojkottfelhívása pedig "elhibázott, destruktív", e helyett nemzeti egységre lett volna szükség.

Ez a népszavazás nem közjogi, hanem politikai kérdésről szól - mondta.

Az október 2-ra kitűzött népszavazás kérdése így szól: "Akarja-e, hogy az Európai Unió az Országgyűlés hozzájárulása nélkül is előírhassa nem magyar állampolgárok Magyarországra történő kötelező betelepítését?"
Forrás: MTI