Kik őrzik a sasokat?

Parlagi sas fészekőrző akciót hirdet az idén is önkéntesek számára a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME), amely a felnőttek és nyugdíjasok mellett kiemelt segítőként számít a középiskolásokra és a főiskolai, egyetemi hallgatókra.

A legveszélyeztetettebb parlagisas-fészkek őrzésére a Jászság, a Közép-Tisza, a Hevesi-sík és a Dévaványai-sík Különleges Madárvédelmi Területen kerül sor április 11-e és augusztus elseje között - közölte az MME hétfőn az MTI-vel. Az akció célja a globálisan veszélyeztetett, Magyarországon fokozottan védett parlagi sas magyarországi költőállományának megóvása a fészkelési időszakban jelentkező emberi "zaklatástól", esetleges bűncselekményektől.

Amennyiben az önkéntes sasőrök az állatokat bármilyen módon zavaró eseményt tapasztalnak, mobiltelefonon értesítik a védelmi program munkatársait, akik megteszik a szükséges intézkedéseket. Emellett a folyamatos távcsöves, teleszkópos megfigyelés fontos adatok összegyűjtését is lehetővé teszi a madarak viselkedéséről.

Az önkéntesek félnomád, expedíciós körülmények között, heti váltásban végzik a fészekőrzési feladatokat, amelyeket egy-egy helyszínen minimum két, maximum négy fő lát el. A madarak nyugalmának biztosítása érdekében a fészekmegfigyelés mintegy egy kilométeres távolságból, távcsővel és teleszkóppal történik.

Az MME a Hortobágyi, a Bükki és a Kőrös-Maros Nemzeti Park Igazgatósággal együttműködve, a Helicon Life+ projekt keretében szervezi meg az akciót.

A programra jelentkezni, és arról bővebben tájékozódni a http://goo.gl/T0uV8r címen lehet.

Forrás: MTI