Kétszáz a dal

Több mint kétszáz dal érkezett a december 1-jei határidőre az Eurovíziós Dalfesztivál jövő évi magyar válogatóversenyére, A Dalra. A tíztagú előzsűri a héten hallgatja végig a felvételeket, az elődöntőkbe jutó 30 dalt a jövő héten ismerteti a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) és az MTV Zrt.

"A Dal című válogató showműsor az elmúlt három évben tényező lett Magyarországon, ma már a hazai könnyűzenei élet legfontosabb szereplői is úgy gondolják, nem szabad kimaradni belőle" - fogalmazott Rákay Philip, az MTV Zrt. vezérigazgató-helyettese a keddi budapesti sajtótájékoztatón. Szabó László Zsolt, az MTVA megbízott vezérigazgatója azt emelte ki, hogy A Dal igazi közösségi üggyé vált.

A Dal 2014. január 25-én indul az M1-en az első elődöntővel, a finálé február 22-én lesz, akkor dől el, ki képviseli Magyarországot a májusi Eurovíziós Dalfesztiválon Koppenhágában.
Forrás: MTI