Nem lesz további vizsgálat az ELTE társadalomtudományi karán Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes szociológiai szakdolgozata ügyében, azt ugyanakkor a háromtagú vizsgálóbizottság megállapította, hogy "súlyos tudományetikai vétség történt" - összegzett Tausz Katalin dékán pénteki budapesti sajtótájékoztatóján.

A dékán a karon most lezárult vizsgálatot ismertetve kifejtette: a háromtagú bizottság megállapította, hogy nagyon jelentős szövegegyezés található a szakdolgozat konzulense, Molnár Attila Károly később publikált írása és Semjén Zsolt szakdolgozata között.

Ezután tanulmányozni kezdték az 1992-ben érvényes tanulmányi és vizsgaszabályzatot. Ennek alapján arra jutottak, hogy az akkori szabályok alapján "a záróvizsga rendjében nincs semmiféle részletes útmutatás arról, melyek a szakdolgozattal kapcsolatos részletes szabályok, illetve, hogy mi történik akkor, ha utólag kétség merül fel egy vizsgázó teljesítményével kapcsolatban".

Így semmiféle lehetőség nincs hivatalos eljárás lefolytatására ebben az ügyben - mondta a dékán.

Forrás: MTI