130. éves pincészettel nyit a Borfesztivál

Stílusosan egy olyan pincészet italával nyílik meg az idei Borünnep, amely minden évben résztvevője volt Magyarország legrangosabb borszakmai rendezvényének, és amely az idén ünnepli - a hagyomány és minőség jegyében - fennállásának 130. évfordulóját.

A jubileum megünneplésére a Törley pezsgőmesterei elkészítették a Törley 130 Rosé Brut Nature pezsgőt, amelyből mindösszesen 1300 palack készül.

A Borfesztivál ünnepélyes megnyitóján, szeptember 12-én, 18 órakor a színpadon Dr. Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter mond köszöntőt és az 1-es sorszámú „Törley 130” felbontásával jelképesen megnyitja a rendezvényt. Közreműködik a Vivat Bacchus Énekegyüttes. Este 8 órakor kezdődik a Csík Zenekar koncertje Ferenczi György és a Rackajam közreműködésével.

Mind az öt nap a kultúráról szól. Világzene, népzene és jazz minden mennyiségben. Csütörtökön Cimbaliband, Besh O droM, és egy már megszokott, felejthetetlen hangulatú Ghymes koncert szórakoztatja a borozgatókat. Pénteken izgalmas világzenei napnak nézhetünk elébe: az Etnofon Zenei Társulás, a Fabula Rasa, Kerekes Band és Orosz Zoltán dallamai nyújtanak kellemes aláfestést a jó hangulathoz.

A Borfesztiválon minőségi gasztronómia vár mindenkit kirobbanó formában. A díszvendég, Horvátország jóvoltából a fesztivál zenés szigetén a régiók jellemző alapanyagai, ételei kerülnek asztalra. Öt napon át a frissen szelt dalmát sonka és a délszláv konyha emblematikus fogásai csábítanak. Egy lépésre tőlük a hozzájuk illő könnyű, horvát borok úsztatják meg a halat s mi jó falat: pljeskavica Malvasiaval és még temérdek felfedezésre váró íz invitálja a kalandra éhes látogatót.