Akik nemmel voksoltak

Nem vagyok hajlandó beállni "az üvöltő falkába", Schmitt Pál kitűnő ember - fogalmazott a köztársasági elnök lemondó nyilatkozatára nemmel voksoló Wittner Mária fideszes politikus hétfőn az MTI-nek. A szintén nemmel szavazó Szabó Tamás fideszes képviselő szerint egy ilyen világos politikai támadásra nem ezzel a lépéssel kellett volna reagálni.

Wittner Mária azt mondta, ez az ügy nem a kisdoktoriról szólt. Hanem Schmitt Pál személye elleni irányuló támadás volt - tette hozzá.

Úgy fogalmazott: megérti a köztársasági elnök döntését, de sajnálja azt.

Az államfő hetvenéves, és már nagyon sok mindent letett a nemzet asztalára - mondta a kormánypárti politikus, aki felidézte Schmitt Pál két olimpiai aranyérmét, majd kitért arra, hogy spanyol és svájci nagykövetként is megállta a helyét. Az olimpiai bizottság vezetőjeként tett a magyar sportért, és amit letett az asztalra azt a nemzet érdekében tette - hangsúlyozta.
Ha nem volt megfelelő az általa készített kisdoktori, akkor a benyújtáskor kellett volna ezt jelezni, de akkor elfogadták - folytatta a fideszes képviselő.

A politikus párhuzamot vonva a korábbi történelmi és világpolitikai események között, úgy fogalmazott: "azt látom, hogy Magyarország ellen háború folyik". Hozzátette: nem volt ekkora "szájtépés" az unióban, amikor 56-ban vérbe fojtották a forradalmat, nem ítélték el Gyurcsány Ferenc kormányát, amikor meghamisította a költségvetést.

A szintén nemmel voksoló a fideszes Szabó Tamás azt MTI kérdésére úgy nyilatkozott, hogy egy ilyen világos és egyértelmű politikai támadásra nem ezzel a lépéssel kellett volna reagálni.
Az utolsó három mondatig arról szólt és úgy nyilatkozott az államfő, a harcot felveszi, amit meg is indokolt - mondta. A lemondást úgy értékelte: Schmitt Pál a harcot felveszi, csak nem köztársasági elnökként, hanem magánemberként.

Kérdésre válaszolva elmondta: lelkiismereti szavazás volt, nem kaptak instrukciót, és valószínű volt, hogy csak egy-két képviselő lesz, aki nemet mond.

Az Országgyűlés hétfőn elfogadta Schmitt Pál köztársasági elnök lemondását.

Schmitt Pál lemondási nyilatkozatát 338 igen, 5 nem szavazattal, 6 tartózkodás mellett fogadták el a képviselők. Nemmel voksolt két fideszes - Szabó Tamás és Wittner Mária -, valamint három kereszténydemokrata képviselő: Hoffman Pál, Karvalics Ottó és Varga László. A tartózkodó szavazatokat hat fideszes politikus, B. Nagy László, Csóti György, Csöbör Katalin, Kőszegi Zoltán, Meggyes Tamás és Sebestyén László adta le.

Jelen volt, de nem szavazott Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője és Horváth Zsolt kecskeméti képviselő, továbbá több ellenzéki politikus.

Schmitt Pál megbízatása megszűnésével, az új köztársasági elnök hivatalba lépéséig az államfői feladat- és hatásköröket Kövér László, az Országgyűlés elnöke gyakorolja.

Amíg Kövér László látja el az államfői feladat- és hatásköröket, a parlament döntése alapján a fideszes Lezsák Sándor alelnök tölti be a házelnöki posztot.

Az új államfőt harminc napon belül kell megválasztania a parlamentnek. Hétfő este a Fidesz-KDNP kezdeményezésére ötpárti megbeszélés lesz az államfőjelölés folyamatáról.
Forrás: MTI