Új helységnévtábla Szlovákiában

Új magyar nyelvű helységnévtáblát állít a Magyar Koalíció Pártja (MKP) Párkányban annak a helyére, amelyet a hét végén ismeretlen tettesek széttörtek - mondta el az MTI-nek Farkas Iván, a párt gazdasági ügyekért felelős alelnöke hétfőn.

Az MKP a tolerancia és a békés együttélés elutasításának tartja a táblarongálást.

"Még a hét folyamán, egy új, ezúttal az esetleges rongálási szándéknak jobban ellenálló anyagból készült táblát helyezünk ki a letört helyébe" - mondta Farkas Iván, aki pénteken maga is ott volt az időközben széttört tábla felállításakor. Hozzátette: mivel a táblát nem az Állami Útkezelő Vállalat helyezte ki, így közvagyon rongálása miatt nem tehetnek feljelentést, de mindenképpen tiltakoznak a barbár tett ellen.

Pénteken a Magyar Koalíció Pártja Szlovákia több településén, köztük Párkányban is magyar nyelvű helységnévtáblákat helyezett el. A magyar párt ezzel a lépéssel arra kívánta felhívni a figyelmet, hogy bár a kisebbségi nyelvhasználati törvény tavalyi módosítása ezt lehetővé teszi, a magyar táblák eddig nem kerültek a helyükre. "A táblák kihelyezésére azért volt szükség, mert a Szlovák Köztársaság kormányhivatalának felelősei a mai napig nem jártak el ebben az ügyben, és az állami szervek nem teljesítették ezen feladatukat" - nyilatkozta az MTI-nek a MKP elnöke, Berényi József a pénteki táblaállításkor.
Forrás: MTI