Nem emelnek fizetést az egészségügyben?

Valószínűleg a jövőre sem lesz általános béremelés az egészségügyi ágazatban - mondta Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter egy pénteki budapesti konferencián.

A tárcavezető kifejtette: a Nemzeti Erőforrás Minisztérium mindent megtesz annak érdekében, hogy anyagiakban is könnyebbé tudják tenni az egészségügyi dolgozók munkáját. Ugyanakkor „sajnos egy általános béremelésre valószínűleg a jövő évben sem lesz lehetőség”, de a pótlékok és az ügyeleti díj megemelésével szeretnének segítséget nyújtani az ágazatban dolgozóknak.

A védőnők, szülésznők és gyermekápolók országos konferenciáján - amelyet a Semmelweis Egyetemen rendeztek - Réthelyi Miklós azt is megjegyezte: az intézmény egykori rektoraként is fontosnak tartotta az ápolói, szakdolgozói munka erősítését és hangsúlyozását, és ez a véleménye az elmúlt húsz évben sem változott.

Nem véletlen, hogy a három szakma dolgozói - már huszonkettedik alkalommal - közösen tartják konferenciájukat, hiszen munkájuk szorosan kapcsolódik egymáshoz. A kismama és a magzat sorsával először a védőnők foglalkoznak, aztán a szülésznőké lesz a főszerep, később pedig a gyermekápolók és ismét a védőnők segítenek az anyának és gyermekének – fejtette ki a miniszter.
A védőnői szakma ráadásul „magyar specialitás”, ezért azt Magyarország uniós elnöksége alatt példaként állították a többi ország elé – mondta Réthelyi Miklós.
Forrás: MTI