Tralós, BKV, Orbán

Sürgős segítséget kér a BKV helyzetének kiegyensúlyozásához Orbán Viktor miniszterelnöktől Tarlós István főpolgármester.

Tarlós István a Budapest portálon közzétett levélben ismerteti a 2010 októbere óta tett intézkedéseket, egyebek mellett a működési struktúra átalakítását, a korábbi szerződéskötési gyakorlat megszüntetését. Mint fogalmazott: a "sírból" hozták vissza az Alstom metrószerződést, megmentve ezzel 180 milliárdnyi uniós támogatást. A kormányzat segítségével "egy-két alkalommal az azonnali összeomlást sikerült elkerülni, amit köszönünk, de ez kevés" - tette hozzá a főpolgármester.

"Nagyon kevés időnk maradt arra, hogy a BKV teljes összeomlását megakadályozzuk" – írta Tarlós István, megjegyezve, "ma még lehet az a koncepció, hogy hátha az egész ügy eladható és letudható a város, illetve a városvezetés kudarcaként".

A főpolgármester ugyanakkor megfogalmazta, hogy vajon "mit hoz a holnap", álláspontja szerint ugyanis kérdéses, hogy a BKV összeomlásának és a fővárosi tömegközlekedés "megbénulásának politikai hatásai megállnak-e a fővárosi közgyűlés keretei között, vagy Budapest határainál".

Tarlós István 12 pontba szedte össze a BKV legsúlyosabb problémáit. Ezek közé sorolta a járművek magas átlagéletkorát, az adósságállományt, a lejáró hiteleket, az agglomerációs közlekedés finanszírozatlanságát.

Jelezte azt is: a főváros számos kezdeményezése elakadt az Országgyűlésben, vagy már korábbi szakaszban, így a közlekedési adó, a gépjárműadó átalakítása, a dugódíj, az iparűzési adó megosztásának módosítása. Kitért arra is, hogy becslések szerint 7 milliárd forintot lehet megtakarítani a BKV kollektív szerződésének felülvizsgálatával, azonban ez sem elegendő.
A főpolgármester a BKV helyzetének kiegyensúlyozásához – a saját erőfeszítések mellett – "rendkívüli sürgősségű segítséget" kér. Megjegyezte azt is: tudja, hogy az állam is nagyon nehéz helyzetben van, ugyanakkor a segítség nélkül a társaság rövidesen nem lesz képes alapvető feladatát megoldani.
Forrás: MTI