Kiszabadult a MOL alkalmazott

Fogva tartói elengedték a Mol magyar olajvállalat egyik pakisztáni alkalmazottját, akit társával együtt még januárban hurcoltak el az ázsiai országban - írta a Bloomberg hírügynökség a Molra hivatkozva csütörtökön.

A Mol egyik mérnökét és annak sofőrjét feltehetőleg iszlám szélsőségesek ejtették túszul január 20-án. Fegyveresek megtámadták az olajvállalat egyik konvoját, amely az északnyugati Kohatból, egy fúrási területről tért vissza a központi feldolgozó üzembe. A támadásban a Mol két helyi alkalmazottja és négy rendőr életét vesztette, a Mol további két alkalmazottját pedig elhurcolták.
Fazal Naím Han rendőrségi szóvivő azt közölte, hogy a túszul ejtett mérnököt, Abdul Rasídot, valamint sofőrjét szerdán szabadon engedték. Johannes Vetter Mol-szóvivő viszont csak egy ember elengedését erősítette meg.



Forrás: MTI