A Zeneakadémia nem tehet nehéz helyzetéről

Egy-két hónap múlva többféle stratégiát is letesz az asztalra a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem anyagi helyzetének javítására Bányai Miklós miniszteri megbízott, aki kedden kezdte meg a munkát és akinek fő feladata a Liszt Ferenc téri épület rekonstrukciójának felügyelete.

"Mint az Budai Gyula, az elszámoltatási kormánybiztos jelentéséből is kiderült, a Zeneakadémia nem azért került súlyos anyagi helyzetbe, mert vezetői felelőtlenül vagy rosszul gazdálkodtak, hanem azért, mert a korábbi oktatási kormányzat nem készítette elő megfelelőképpen a Liszt Ferenc téri épület felújítását és a projekt immár négyszáz napot csúszott" - mondta az MTI érdeklődésére szerdán Bányai Miklós, aki kedden átvette a rekonstrukciós munkálatok felügyeletét.

"Miközben az egyetemnek bérelnie kell-kellett egy épületet az Üllői úton, hogy oktatási feladatait ellássa, kiestek a bevételei. Ez az +olló+ nyílt egyre nagyobbra, és ez, illetve a 228 millió forintos elvonás okozza, hogy ma mintegy 300 milliós hiánnyal küszködik az intézmény. A rám ruházott feladatot röviden úgy lehetne összefoglalnom: azt kell megakadályoznom, hogy a gyönyörű építkezésbe, amely a Zeneakadémia épületének felújítását jelenti, nehogy belehaljon a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem" - fogalmazott a miniszteri megbízott.

Bányai Miklós hangsúlyozta: egy-két hónap múlva, miután kellően tájékozódott az egyetem működéséről, gondjairól, pénzügyi helyzetéről és lehetőségeiről, letesz a fenntartó minisztérium asztalára több stratégiai elképzelést is a helyzet megoldására. A stratégiát nyilván az intézmény vezetőségével együtt "kínlódják" majd ki.

A kérdésre, hogy a Zeneakadémiához való "érkezése" jelenthet-e egyben átmeneti plusz anyagi támogatást az intézménynek a hiány csökkentéséhez, Bányai Miklós azt válaszolta, hogy "nem kapott munkájához ilyen jellegű biztatást".

A miniszteri megbízottnak egyébként komoly kötődése van a muzsikához. Az MTI-nek elárulta, hogy bár végzettsége szerint mérnök-közgazdász, nyolc évig csellózott és ma is nagyon szereti a zenét, tiszteli a zenészeket, mint "finom lelkű" embereket. "Húsz évvel ezelőtt egy teljesen más területen vállaltam menedzselési feladatokat, a vaskohászatban, miniszteri biztosként. Ott leépítésről volt szó. Most erősen különbözik a feladat: a Zeneakadémia esetében viszont egy gyönyörű építkezésről" - fogalmazott Bányai Miklós.

A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem rektora, Batta András kedden üdvözölte Bányai Miklós kinevezését és reméli, hogy segítségével sikerül mielőbb célba juttatni a 6 milliárd forintos, EU-s támogatású beruházást.

A rektor elmondta az MTI-nek, úgy látja, július végén megkezdhetik a költözést az új, Wesselényi utcai oktatási és igazgatási épületbe, amely segíti az egyetem működését.

A műemléki védettséget ugyan nem élvező, de városképileg fontos Wesselényi utcai épületet, amelyet a Zeneakadémia számára alakítottak át, Feszl Frigyes tervezte és korábban is iskolaként működött.

Az előzetes kalkuláció szerint nettó 6 milliárd forintba kerül a Zeneakadémia 1907-ben megnyílt, Liszt Ferenc téri műemlék épületének korszerűsítése. Az egyetem vezetői májusban azt kezdeményezték a nemzeti erőforrás miniszternél, hogy a tárca nevezzen ki miniszteri biztost az intézmény élére a rendkívüli pénzügyi helyzet kezelésére; Török László főigazgató ekkor benyújtotta lemondását.

Bányai Miklós megbízása határozott időre, a rekonstrukciós beruházás jogerős használatbavételi engedély kiadásával történő befejezéséig, de legkésőbb 2013. december 31. napjáig szól.
Forrás: MTI