Új közbeszerzés lesz?

Miután a nyertes cégtől nem kért hiánypótlást a Nagytétényi úti hulladékudvar építési tenderén, újra kell értékelnie az erre kiírt közbeszerzést a Fővárosi Közterület-fenntartó (FKF) Zrt.-nek.

Az FKF Zrt. idén februárban tette közzé az ajánlattételi felhívást, amelyre 11 ajánlat érkezett. Nyertes a legolcsóbb - 84,9 millió forintos - ajánlatot tett Bridge Kft. lett, míg a második helyen a Magyar Aszfalt Kft. végzett.

Ez utóbbi cég kezdeményezte a jogorvoslati eljárást, mivel véleménye szerint a nyertes referenciája nem megfelelő. A kiírás szerint az ajánlattevőnek egy legalább 150 millió forintos építési beruházást kellett igazolnia, a Bridge Kft. viszont a PMG Építőipari Kft.-vel közös munkáját jelölte meg referenciának, amelynek az értéke 300 millió forint volt.

A KDB úgy vélte, hogy a referenciák valóság-tartalmát ellenőriznie kell az ajánlatkérőnek, és jogot sértett, amikor elfogadta a közösen végzett munkát az egyik cég referenciájaként. Viszont megtehette volna, hogy észlelve a hibát, hiánypótlást rendel el, és akkor az ajánlattevő egy kisebb értékű, de egymaga által végzett munkát tehetett volna a vitatott referencia helyébe.

Az eljárást lezáró döntés megsemmisítése után ezt kell tennie az ajánlatkérőnek. Miután a jogsértés reparálható, nem szabott ki bírságot a KDB.
Forrás: MTI