Aláírta Magyarország új, 2012. január 1-jén hatályba lépő alaptörvényét Schmitt Pál köztársasági elnök hétfőn a déli harangszót követően.

Élőben

Az államfő a Sándor-palotában látta el kézjegyével az új alkotmányt. Az aláírást a közszolgálati médiumok és több kereskedelmi tévécsatorna is élőben közvetítették. Schmitt Pál az új alaptörvény aláírása előtt negyedórával személyesen köszöntötte a Sándor-palota előtt várakozókat.

Taps, séta, aláírás

Az államfő megérkezését tapssal fogadták a Szent György téren térzenét hallgató érdeklődök. Schmitt Pál televíziós kamerák által kísért rövid sétát tett a közönség sorai előtt, köszöntve az ott várakozó magyarokat és külföldieket, majd a Köztársasági Elnöki Hivatal előtt játszó Magyar Honvédség Támogató Dandár Helyőrség Zenekara karmesterét is üdvözölte.
Forrás: MTI