Tokió is veszélyben

Tokiót is veszélyezteti egy újabb földrengés, az utórengések még két hónapig is eltarthatnak a szigetországban, és további hetes erősségű földmozgások valószínűek.

Japánban annyi földrengés volt az elmúlt hetekben, hogy az emberek már fantomrengéseket érzékelnek, és szabályos „rengés”betegség támadta meg a lakosság egy részét. A veszélyeztetettség fizikai tüneteket produkál, depressziót, étkezési zavarokat okoz, írja a spiegelonline.

Ráadásul a geológia kérlelhetetlen törvényei nem sok jóval kecsegtetnek. Ha egyszer a föld erősen megrázkódott, akkor utána mint az összegyűrt papír, ismét megmozdul és „hullámokat” vet.

Az utórengések elkerülhetetlenek, és nagyjából az erejük is előre jelezhető - hosszú évek statisztikái szerint a földrengés után nem sokkal két magnitúdóval kisebb rengések jönnek, vagyis a kilences után hetes erősségű földmozgások várhatók – szám szerint tíz. Mindez magát Tokiót is fenyegeti, több ezer áldozatot követelhetnek az utórengések. (A hétvégén hasonlóra volt példa Új-Zélandon)

Még mindig veszélyt jelenthetnek a helyi szökőárak: a hetes nagyságú földrengések ugyan nem képesek olyan hevesen megmozgatni a talajt a tengerfenéken nem tud mozogni, de annyira igen, hogy a hullámok veszélyeztessék a közeli partokat - Sendait Honshut.

Az talán némi reményt ad, hogy az utórengések mintegy húsz kilométeres mélységben keletkeztek eddig, vagyis nem volt elég erejük egy cunami kiváltásához. Az utórengések ereje csökken, és mintegy három hónap elteltével a közvetlen veszély is elmúlik.

Ami további aggodalomra a okot: a földkéregben kialakult fezsültségek egy törésvonal mentén feltehetőleg Tokió felé irányulnak. A kérdés, amelyre egyelőre nincs válasz: mekkora föld alatti feszültségek alakultak ki a megapolisz alatt az elmúlt hetekben?

Egy ENSZ tanulmány szerint erős rengés esetén Tokióban 10 ezer halottal kell számolni – a modern építési technológia ellenére. A biztosítók háromezer milliárd dollárnyi kárral kalkulálnak egy ilyen esetre. Sok régi faház van még a fővárosban, egy tűzvész katasztrofális következményekkel járhat.

Az állandó veszélyeztetettség ugyanakkor igen rossza hatással van a lakosság mentális állapotára. Az emberek már fantomrengéseket érzékelnek, és szabályos „rengés”betegség támadta meg a lakosság egy részét. A veszélyeztetettség fizikai tüneteket produkál, depressziót, étkezési zavarokat okoz.
Forrás: vilagtudomany.hu