Slota megint okos

Magyarországnak nem érdeke a békés egymás mellett élés Közép-Európában, és nyíltan a történelmi Nagy-Magyarország visszaállítására törekszik - állította a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) elnöke Pozsonyban kiadott nyilatkozatában.

Ján Slota szerint Orbán Viktor bejelentése, hogy a határon túli magyarok az állampolgársággal együtt választójogot is kapnak Magyarországon, bizonyítéka annak, hogy a mai magyar vezetés meg akarja kérdőjelezni a trianoni békeszerződést, tehát a szomszédos országok szuverenitását.

"Orbán és a Fidesz azt demonstrálja a világnak, különösen Európának, hogy nem érdekük a nemzeti államok békés egymás mellett élése Közép-Európában, egyértelmű céljuk Nagy-Magyarország felújítása..." - áll a dokumentumban.

Slota úgy véli: ismerve a mai szlovák kormány szoros kapcsolatait a szlovákiai magyar pártokkal, valamint a magyar kormányban lévő barátaikkal, nem meglepő, hogy Pozsony már nem is határolódik el Orbán ismételt beavatkozásaitól Szlovákia belügyeibe.

"A szlovák kormány kollaboráns és a szlovák szuverenitást eláruló politikájára előre hozott választással kellene reagálni, melynek következtében olyan szlovák kormány alakulna, amely nem árulná el a Szlovák Köztársaság államiságát és érdekeit" - zárja nyilatkozatát az ellenzéki SNS elnöke.
Forrás: MTI