Alkohol: kis mennyiségben orvosság?

A szeszt tartalmazó italok mérsékelt fogyasztása jót tesz a szív- és érbetegségek megelőzése szempontjából: tudományosan így összesíti az eddigi vizsgálatok eredményeit két nagy orvosi tanulmány, amelyeket a British Medical Journal angol orvosi hetilap közölt.

A kutatók hangsúlyozzák, hogy kedvezőnek tartott laboratóriumi leletek és az alkoholfogyasztás párhuzamossága nem bizonyítja, hogy a jó irányú változást a szesz hozza létre, de az igen sok ilyen adat valószínűsíti az összefüggést. Ez nem azt jelenti, hogy a nemivókat az orvos rábeszélje az alkohol fogyasztására, de nem kell lebeszélni az egy pohár borról azt, aki ebéd vagy vacsora alkalmával szívesen megissza.

Az alkoholféléket az emberek általában a fogyasztásuk hatására megjelenő kellemes hangulat miatt isszák, de már régóta voltak megfigyelések, hogy kevés szesz rendszeres bejuttatása az emberi szervezetbe csökkenti a szívbetegségek kockázatát. A médiában sokat idézik a francia paradoxon jelenségét: a híres francia konyha sokkal több telített zsírt használ, mint az európai átlag, ennek ellenére lényegesen ritkább Frankhonban a szívroham, mint a vele szomszédos országokban. Ezt a megfigyelést azzal magyarázzák, hogy a francia főétkezések hagyományos velejárója egy-egy pohár helyi vörösbor.

Alkohol és szív

William A. Ghali és kanadai munkacsoportja összegyűjtötte a világ orvosi szakirodalmának minden olyan tanulmányát, mely az alkohol és a szív-érrendszeri betegségek kapcsolatával foglalkozott. A több száz cikkből kiválasztották azt a 84-et, amelyekben azonosan gondos módszerrel és ellenőrzéssel, pontos mérésekkel nyert adatok szerepeltek, így ezeket összesítve, együtt lehetett értékelni.

A tanulmányok átlagosan 11 évre vonatkoztak, bár voltak 35 év eredményeit bemutató adatok is. A mértékletesen alkoholt fogyasztók szív-és érrendszeri betegség okozta halálozása 25 százalékkal volt kisebb, mint a nemivóké. A mértékletes alkohol fogyasztás férfiak esetében napi két italt, a nőknél napi egy italt jelentett.

A második tanulmányban azokat az adatokat összesítették, melyek a legkülönbözőbb laboratóriumi mérések eredményeiből származtak. Az adatok tanúsága szerint a mértékletes szeszivás kifejezetten emeli a szívet védő, HDL koleszterin mennyiségét a vérben, de hasonló hatása van több más kedvező laboratóriumi értékre is.
Forrás: MTI/HirExtra