Rozsomák menyegző

A Szegedi Vadasparkban lakó hím, aki nemrég vesztette el előző párját, magányosnak érezte magát üres kifutójában, ezért döntöttek úgy gondozói, hogy új "feleséget" keresnek számára.

Szerencsére nem kellett sokáig várni, Svédországban rátaláltak a megfelelő hölgyre. Jó ómen volt az is, hogy még az állatok neve is összeillik: az egy éves nőstényt Navarrana névre keresztelték svéd gondozói.

Bár a kislány már tavaly év végén megérkezett a magyar állatkertbe, a kötelező karantén és összeszoktatás után csak most engedték össze az új párt. A rozsomákok pedig már az első randevún összemelegedtek.

A jelek szerint nagyon szépen összebarátkoztak, sokat kergetőznek és birkóznak a tágas kifutóban. Nem csoda, miután Navarrana még csak „kislány", Narvik pedig felnőtt fejjel is az egyik legjátékosabb lakója a Vadasparknak. Bízunk benne, hogy idővel, mikor 1-2 év múlva ivarérett lesz a nőstény, a boldog együttlétnek más jellegű eredménye is lesz- mondta mosolyogva Veprik Róbert a Vadaspark igazgatója.
Forrás: MTI