Jól zártuk a Magyar Nagydíjat

A 66 kilós Korpási Bálint és a 96 kg-os Rizmajer György egyaránt bronzérmes lett vasárnap a Szombathelyen rendezett kötöttfogású birkózó Golden Grand Prix-n.

Korpási előbb egy török, majd egy román versenyzőt búcsúztatott egyaránt két menetben, a legjobb négy között pedig a japán Hirojuki Simizutól kapott ki két szoros, 1-0-ra elveszített menetben. Az éremcsatát az amerikai Glenn Garrisonnal vívta a magyar, aki remek, magabiztos birkózással szerezte meg a harmadik helyet, az első menetben 4-0-ra, a másodikban pedig 3-0-ra győzött.

A nap másik érmét szerző fiatal Rizmajer a 16 között a román Alexucot verte, majd az orosz Roganyint is kiejtette egy akciódús csatában (3-0, 0-6, 2-0). A négy között az üzbég Acskaszov ellen az első két percet nagyon könnyedén, 5-0-lal nyerte, ám a másodikban nem bírt riválisával, s tussal kikapott. A bronzmeccsre Rizmajer szépen összeszedte magát, s az amerikai Rusty Smith-nek esélyt sem adott, két menetben, 2-0, 4-0-lal szerezte meg a bronzérmet.

A nap csalódását a 2006-os Európa-bajnok Lőrincz Tamás korai búcsúja jelentette. A 66 kg selejtezőjében nagyon könnyedén nyert, a nyolcaddöntőben azonban a szerb Maksimovic megállította őt. Pontosabban a mindent eldöntő harmadik szakasz végén a védekezést választó riválisát szépen megpörgette, 2-0-ra vezetett, ám egy újabb akciót akart végrehajtani, amit azonban a szerb - kissé véleményes módon - megkontrázott.

A magyar csapat ezzel Deák Bárdos Mihály (120 kg) révén egy ezüst-, és három bronzéremmel (Korpási, Rizmajer, Bácsi Péter 74 kg) zárta a Magyar Nagydíjat.

Forrás: MTI