Brit tudósok, megint

Hat évvel rövidebb életre számíthat egy ötvenéves diabéteszes ember nem cukorbeteg kortársaihoz képest - közölték csütörtökön brit kutatók.

A Cambridge-i Egyetem kutatói csaknem száz korábbi tanulmány adatait tekintették át. Összesen 821 ezer ember egészségügyi adatait használták fel. A résztvevők egészségét átlagosan 13 és fél évig követték nyomon, ez idő alatt 123 ezer haláleset történt. Az elemzés azt mutatta, hogy a bármely okból történő halálozás aránya magasabb volt a cukorbetegek között, mint a diabétesz nélkül élő embereknél.

Az is kiderült, hogy a cukorbetegeknél kétszer nagyobb volt a kockázata a szívroham vagy szélütés miatt bekövetkezett halálnak, mint a másik csoportnál, 25 százalékkal nagyobb valószínűséggel haltak meg rákban, sőt a fertőzések, tüdő- és vesebetegségek esetében is nagyobb volt a diabéteszesek halálozási kockázata.

Forrás: MTI