Három éves korában vesztette el hallását a szépségkirálynő

Az influenzajárvány miatt veszítette el hallását az idei siket szépségverseny győztese.

Csetneki Csilla (21) a speciálisan halláskárosultaknak rendezett szépségversenyen érdemelte ki bájával és megjelenésével a zsűri elismerését. A Miss Deaf Hungary 2011 királynőjeként idén Csilla képviselheti hazánkat a siketek nemzetközi szépségversenyének döntőjén, Hollywoodban.

A szőke, babaarcú szépségen azonban senki sem venné észre, hogy nem teljesen egészséges: tökéletesen beszél nemcsak magyarul, de németül és angolul is.


Szerencsésnek érzem magamat, mert háromévesen veszítettem el a hallásomat, amikor már tudtam beszélni. A mai csúcskészülékeknek köszönhetően pedig a hallásomat is szinte teljesen visszakaptam. Nélkülük azonban csak nagyon halk suttogásnak hallanám, ha beszélnek hozzám – árulta el Csilla, akinek négy hónapja van felkészülni a világversenyre.

Mivel tökéletesen beszélek, én sosem tanultam meg a jelbeszédet, így ezt most kezdtem el bepótolni, hogy a döntőn a többi lánnyal is könnyen megértsük egymást – magyarázta a királynő, aki Bálint Antónia koronáját és jogarát kapta meg jelképesen királyi ékként.
Forrás: MTI