Börtön vár az államtitkárra?

Büntetőfeljelentést tett az elszámoltatási kormánybiztos Fapál Lászlónak, a Honvédelmi Miniszter egykori államtitkárának ingatlanszerzése ügyében.

Budai Gyula ezt a honvédelmi bizottságnak az elmúlt nyolc év kormányzati intézkedéseit vizsgáló albizottsága ülésén jelentette be, amelyen Juhász Ferenc (MSZP) egykori honvédelmi miniszter nem jelent meg. A kormánybiztos közölte: hivatali visszaélés és hűtlen kezelés bűntettének gyanúja miatt tett feljelentést, álláspontja szerint ugyanis alaposan feltételezhető, hogy a magyar államot több mint 40 millió forint kár érte Fapál ingatlanszerzésével összefüggésben. Budai hozzátette, az ügyben Juhász is "tevőlegesen részt vett".

Az albizottság pénteken a Honvédelmi Minisztériumot és a Magyar Honvédséget érintő, nyilvánosságra került korrupciós ügyek hatásának vizsgálatára ült össze.

A tanácskozásra meghívták Oláh János dandártábornokot is, aki a HírTV szerint egy a Honvédelmi Minisztériumnál történt korrupciós ügyben tett beismerő vallomást. A dandártábornok azonban szintén nem jelent meg az ülésen.
Forrás: MTI