Negyedszáz halál influenza miatt

Már huszonöt, influenzás megbetegedéssel összefüggésbe hozható halálesetről tud az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) - jelentette be az Országos Epidemiológiai Központ (OEK) járványügyi osztályának főorvosa.

Molnár Zsuzsanna szerdai sajtótájékoztatóján elmondta: ismét a pandémiás vírussal fertőzött halálos áldozatok száma emelkedett, 22 betegnél az influenza A (H1N1), háromnál pedig a B vírusát mutatták ki. Molnár Zsuzsanna hangsúlyozta: a felnőtt áldozatok közül 22 embernek már életében is ismert súlyos, krónikus betegsége is volt, kettőnél pedig még nem zárultak le a vizsgálatok. Influenza elleni védőoltást egyikük sem kapott.

Az áldozatok között egy kétéves gyermek van, tizenhatan 35-59 év közöttiek, nyolcan pedig 60 évnél idősebbek.

Az OEK főorvosa elmondta, az áldozatoknak főként krónikus szív-, illetve légzőszervi betegségük, illetve cukorbetegségük volt, ezért különösen indokolt lett volna, hogy beoltassák magukat az influenza ellen.
Forrás: MTI