Ingyenes lesz a házasság Hódmezővásárhelyen

A házasságkötési eljárásról szóló 1982. évi 17. törvényerejű rendelet 2011. január 1-jén hatályba lépett módosítása felhatalmazást ad a települési önkormányzatoknak, hogy rendeletben határozzák meg a munkaidőn kívüli, így a hétvégéken történő, vagy a hivatali helyiségen kívüli házasságkötések létesítésének szabályait, valamint ennek díjazását.

A felhatalmazás gyakorlatilag valamennyi házasságkötésre érvényes, hiszen azokra elsősorban a hétvégéken kerül sor.

Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzata a korábbi években egy gazdasági társasággal állt szerződéses kapcsolatban, amely - akár 30 ezer forintot is jelentő - díjazás ellenében vállalta a házasságkötések szervezését. A január elsején hatályba lépő törvénymódosítást követően azonban – közölte a polgármesteri hivatal - a város felbontotta szerződést, és a jövőben az anyakönyvvezető előtt akár hivatalban, akár hivatalon kívül, hétköznap vagy hétvégén történő házassági eskütételt, valamint az ehhez kapcsolódó szervezést ingyenesen biztosítja mindenkinek.

Kiemelték: a házasságkötések száma az elmúlt években a hazánkban tapasztalható tendenciának megfelelően Hódmezővásárhelyen is csökkent: míg 1998 és 2008 között a házasságkötések száma minden évben meghaladta a kétszázat, addig 2009-ben 186, 2010-ben csupán 177 pár mondta ki a boldogító igent az alföldi városban.

Hódmezővásárhely önkormányzata szerint a házasság olyan alapvető intézménye a társadalomnak és biztos köteléke az emberi kapcsolatoknak, amelynek fontosságát elismerni, létrejöttét támogatni és társadalmi szerepét erősíteni kell.


Forrás: OrientPress