Elkészült az új terminál

Átadta a Budapest Airport Zrt.-nek az új ferihegyi terminál, a SkyCourt (Égi Udvar) épületét a kivitelező szegedi KÉSZ Zrt.

A következő hetekben az utascsarnok bérlői végzik el az utolsó simításokat, majd március végén az utazóközönség is birtokba veheti a budapesti repülőtér 2-es terminálépületét. A SkyCourt rendszereit december óta tesztelik a szakemberek.

A SkyCourt 70 millió euróba, a teljes beruházás pedig a kapcsolódó munkálatokkal együtt 102 millió euróba, azaz hozzávetőleg 28 milliárd forintba került. Stephan Schattney, a Budapest Airport BUD Future igazgatója hangsúlyozta: a repülőtér modernizációs programja ezzel újabb mérföldkőhöz érkezett, az előzetesen tervezett költségkeretet tartva, a megadott határidőre sikerült megvalósítani az átadás-átvételt.

Az építkezést követően a bérlők feladata, hogy élettel töltsék meg a hatalmas utascsarnokot. A Budapest Airport kereskedelmi partnerei fokozatosan veszik át a helyiségeket a kivitelezőtől, és már dolgoznak is a belső kialakításon. A SkyCourt ünnepélyes megnyitóját 2011. március 18-án rendezi a BA, majd március 27-én 0 órától megindul itt is az utasforgalom.
Forrás: MTI-ÖS