Otthonukban fagytak halálra

Két férfi fagyott meg az elmúlt hétvégén Borsod-Abaúj-Zemplén megyében. Az egyik áldozatot fűtetlen nyári konyhájában találták meg Vilmányban, a másikat ablakok nélküli ormosbányai házában.

Vilmányban egy 55 éves férfi holttestét találták meg vasárnap egy lakóház fűtetlen nyári konyhájában. A helyiségben a kintivel megegyező volt a hőmérséklet. Az elsődleges orvosi vélemény szerint az egyedül élő férfi halálát kihűlés okozta. Ormosbányán egy 51 éves férfi vesztette életét kihűlés miatt.

Az áldozat lakásának több ablakából hiányzott az üveg, azokat az egyedül élő férfi függönnyel próbálta pótolni.

A lakásban volt kályha, de abban csak régen kihűlt hamut találtak. A férfit korábban már fagyásos sérüléssel kórházban kezelték, ahonnan saját felelősségére távozott. A rendőrségi szemlék során bűncselekményre utaló körülményt egyik helyen sem találtak, a haláleseteket közigazgatási eljárásban vizsgálja a rendőrség. A mostani télen már 17 ember vesztette életét a hideg miatt Borsodban.
Forrás: havariapress