Előrelépés a szívgyógyászatban

Minden eddiginél gyorsabb és pontosabb diagnózist kínál a Semmelweis Egyetem (SE) Kardiológiai Központjának új CT készüléke. A Kutató Egyetemi támogatás keretéből megvásárolt berendezés helyettesítheti az érfestéses szívkatéterezést.

Mindez azt jelenti, hogy az egynapos eljárás helyett akár 1 óra alatt is kész a vizsgálat, sőt a diagnózis is.

Magyarországon évente kb. 25 ezer ember kap szívinfarktust, melynek halálozási mutatója kb. 5-6-szor magasabb, mint egyes Nyugat-Európai országokban (pl. Franciaországban). Szervezetten 8 éve van szívinfarktus-ellátás hazánkban. Ennek és a korszerű gyógyszeres kezelésnek köszönhetően évente kb. 7 ezerrel csökken az infarktushoz kapcsolódó halálesetek száma. A lakosság szűrésével a magasabb kockázatú betegek megfelelő orvosi kezelése hamarabb megkezdődhet.

A most beüzemelt 256-szeletes CT-t kutatási célokra is használná az egyetem, hogy hosszútávon, preventív módon lehessen javítani a hazai statisztikán. A Harvard Egyetemmel közösen zajló munka célja, hogy időben figyelmeztethessék a veszélyeztetett betegeket, és így előzzék meg a szívinfarktust. A CT segítségével panaszmentes embertársainknál is kimutathatók a koszorúér rendellenességek. A módszernek nagy jelentősége lehet az élsportolók hirtelen szívhalálának megelőzésében is.

A szív koszorúereinek állapotfelmérésére alkalmazható egyik legújabb technológia a szív-Ct, ami gyors, alacsony rizikójú eljárás, ugyanakkor két szívdobbanás alatt képes ábrázolni a szívet és a koszorúereket. A sok szeletnek köszönhetően kitűnő képminőség érhető el alacsony sugárdózis mellett.

Forrás: MTI