A csecsemők sem bíznak a kicsiben

Már a tíz hónapos csecsemők számára is egyet jelent a nagyság az erővel - mutatták ki amerikai pszichológusok.

Amikor egy kis rajzfilmben két különböző nagyságú figura találkozik, azt várják, hogy a kisebb kitér a nagyobb elől. Amennyiben ennek a fordítottja történik, a babák meglepődnek, és hosszabb ideig szemlélik a váratlan helyzetet - írta Lotte Thomsen, a Harvard Egyetemen elvégzett kutatás vezetője a Die Welt című német lap internetes kiadása szerint. Már a csecsemők is megértik, mi a szociális dominancia, és a nagyságból következtetnek arra, ki lesz egy összetűzés nyertese. E képességre a kicsik úgy tűnik, nyolc és tíz hónapos koruk közt tesznek szert - vélik a kutatók.

A testnagyság csaknem az egész állatvilágban a rangsorban elfoglalt hely mutatója. Számos állat még nagyobbnak is próbál látszani, hogy benyomást keltsen ellenfelében. Amikor pedig behódolnak, gyakran kisebbnek tettetik magukat, mint például a kutyák. Az embernél sincs ez másképp: az uralkodók trónon ülnek, koronával a fejükön, palásttal a vállukon - így nagyobbnak látszanak -, az alattvalók pedig térdre ereszkednek előttük.

Thomsen és kollégái nyolc és 16 hónap közötti kisgyermekek reakcióját vizsgálták különböző filmjelenetekre. A jelenetekben két figura közeledett egymás felé, és nyilvánvaló volt, hogy nem férnek el egymás mellett. Amennyiben a kisebb figura tért ki a nagyobb elől, a kicsik átlagosan 12 másodpercig szemlélték a jelenetet, míg fordított esetben 20 másodpercig bámulták a képernyőt.

A nagyobb figura kitérése ezek szerint meglepte a gyerekeket, de csupán a tíz hónap feletti korosztályt. A nyolc hónapos babák még nem reagáltak különféleképp a két jelenetre. A kutatás első ízben mutatta ki, hogy a kisgyermekek képesek megérteni olyan folyamatokat, ahol a cselekvők céljai ellentétesek egymással, és hogy képesek előre megítélni, ki lesz a győztes - magyarázta Susan Carey, a Scince című tudományos folyóiratban megjelent tanulmány egyik társszerzője. E tudás pedig hozzásegítheti a kicsiket ahhoz, hogy megértsék szociális környezetük összetett felépítését.
Forrás: MTI