Jacko orvosa ártatlan?

Ártatlannak vallja magát Michael Jackson orvosa a gondatlanságból okozott vétlen emberölés vádjában.

Conrad Murray kedden tett tanúvallomást a Los Angeles-i felsőbíróságon, ahová korábban a halottkém terhelő vallomása nyomán idézték be.

A hatósági szakvélemény szerint az 50 esztendős Jackson halálát a propofol nevű műtéti altatószer túladagolása és egyéb gyógyszerekkel való kombinálása okozta 2009. június 25-én.

Az előzetes meghallgatásokon elhangzott tanúvallomásokból kiderült, hogy az orvos a sztár kóros álmatlanságán akart segíteni a csak kórházi körülmények között adható, operációkhoz használatos altatóval. A bíró szokatlanul korai időpontra, március 28-ra jelölte ki a per kezdetét.

"Bíró úr, én egy ártatlan ember vagyok. Határozottan ártatlannak vallom magam" - jelentette ki az orvos a tárgyaláson. Védői hangsúlyozták, hogy miután védencük már 22 hónapja vár arra, hogy ártatlanságát a saját történetével igazolja, készek a per mielőbbi megkezdésére, és ehhez a vád is csatlakozott.

Michael Pastor bíró jelezte, hajlik rá, hogy beengedje a televíziót a tárgyalásra, de erről a február 7-re összehívott előzetes tárgyalási napon döntenek majd.

Ha az orvost elítélik, négy év börtönbüntetésre is ítélhetik.
Forrás: MTI