Még nem tudni, hogy mi okozta a tüzet

Kigyulladt, majd teljesen kiégett a 4-es metró Szent Gellért téri állomásépítésén négy alvállalkozói munkakonténer, majd a tűz további nyolc másikra is átterjedt hétfőre virradó éjjel; a lángokat eloltották, s hajnali fél ötkor újra megnyitották a forgalom előtt a budai alsó rakpartot.

A DBR Metró Projekt Igazgatóság tájékoztatása szerint még vizsgálják, hogy mitől gyulladtak ki a konténerek. Az igazgatóság az MTI-hez hétfő délelőtt eljuttatott közleményében azt írta: a tűz eddig ismeretlen okból, éjfél előtt néhány perccel keletkezett. Mint hozzátette, azt követően a kivitelező a konténereket áramtalanította, a helyszínre érkező tűzoltók a tüzet eloltották, személyi sérülés nem történt.

Az MTI-nek arra a kérdésére, hogy a metróépítést hátráltathatja-e a konténerekben keletkezett tűz, azt közölték: "a tűz okának, a többi konténer statikai állapotának, illetve az elektromos berendezések állapotának vizsgálata zajlik a felszínen, ez azonban az állomásban folyó munkálatokat nem érinti".

A tűzesetről a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) sajtóügyeletese tájékoztatta hétfő hajnalban az MTI-t. A Fővárosi Tűzoltóság tíz autóval vonult ki a helyszínre. A tűzoltóság ügyeletese az MTI-nek elmondta, a tűz oltása után még utómunkákat, tűzvizsgálatot végeztek a helyszínen, és csak ezek után indulhatott meg a forgalom.
Forrás: MTI