Balázs Péter a Nemzeti Színház élén?

Információnk szerint Alföldi Róbertet nem Vidnyánszky Attila, hanem Balázs Péter válthatja a Nemzeti Színház igazgatói posztján.

Úgy tudjuk, Vidnyánszky Attilának január 16-ig kellett választ adnia azzal kapcsolatban, hogy elfogadja-e a kinevezést, ám mindezt nem tette meg. A HírExtra színházi forrásokból úgy értesült, hogy a visszakozás hátterében Eperjes Károly művészeti vezetővé kinevezésének szándéka állt.

Forrásunk szerint a következő jelölt a Szolnoki Szigligeti Színház jelenlegi igazgatója, Balázs Péter, aki a pletykák szerint nem zárkózna el ettől a felkéréstől. Az igazgató elfoglaltsága miatt egyenlőre nem reagált a megkeresésünkre.



Miért menne Alföldi?

Mint azt korábban megírtuk, a Nemzeti Színház jelenlegi igazgatójának, Alföldi Róbertnek megkérdőjeleződött a pozíciója a színház élén.

Alföldit több kritika érte a kinevezése óta, legutóbb a Budapesti Román Kulturális Intézetnek tett felajánlása borzolta a kedélyeket: az igazgató beleegyezését adta, hogy hazánk első színházában ünnepeljék nemzeti ünnepüket, amely egyben Erdély elcsatolásának dátuma.

Alföldi személye ellen a Jobbik előző év végén tüntetést tartott a Nemzeti Színház épülete mellett.