Vasárnapi Szanyi kapitány

Szanyi Tibor MSZP-s országgyűlési képviselő szerint a kormány jó lendülettel hozta azt a vállalást, amire a tavaly tavaszi választásokon az emberek elsöprő fölénnyel szavaztak, mégpedig azt, hogy a lehető leghamarabb minimum 10, de inkább 15%-os energia-áremeléseket szeretnének.

A politikus sajtótájékoztatón elmondta: tavaly év elejéhez képest 40-50 forinttal emelkedett meg a benzin és a gázolaj ára, ez több mint 10%-os emelkedésnek felel meg. Kifejtette: kétségtelen, hogy van egy pici emelkedés a világpiaci olajárakban, de sokkal számottevőbbnek ítélte azt a 10-15%-os átlagos forintromlást, ami véleménye szerint a kormány gazdaságpolitikájának köszönhető.

Hozzátette: az árakat befolyásolja a különadó is, amit a kormány nem az energiacégek nyereségére, hanem az árbevételére rakott, és amit a lakosság fizet meg. Szanyi Tibor kiemelte, hogy a gázárak is 10-15 százalékkal emelkedtek, az árváltozás két helyen jelentkezik, megfogalmazása szerint "a kormány pofátlan retorikájában, illetve a számlákon". A retorika szerint - mutatott rá - nincs aggodalomra ok, hiszen a fogyasztók 50-60 százalékánál nincs, vagy nem számottevő az emelkedés - mondta.

A képviselő szerint ez hajlítás, ugyanis ideveszik azokat a lakótelepi házi háztartásokat is, ahol csak annyi gáz fogy, mint amennyit a gázrezsó kíván. Ez valóban mélyen 1200 köbméteres fogyasztás alatt van, ezért őket nem, vagy csak nagyon kis mértékben érinti a gázáremelés. Érinti viszont azokat a kisháztartásokat, amelyek például spórolni akartak, és az EMFESZ ügyfelei voltak- hívta fel a figyelmet Szanyi Tibor. Nekik inkább 20 százalékkal fog emelkedni az ár, mondta, megjegyezve: "elég ügyesen" kifúrták a legolcsóbb szolgáltatót a piacról.

A különadót állítása szerint a "haveri áruházláncokra" nem vetették ki, a többi cégre kivetett adónak viszont nemcsak a fogyasztók, hanem a beszállítók is kárvallottjai. Szanyi Tibor jelezte, ez erősen diszkriminatív adónem, amit az Európai Unió gazdaságpolitikai gyakorlata rendszeresen "visszavág".
Forrás: MTI