Ismételt parlamenti választások

Megkezdődtek vasárnap reggel Koszovóban a súlyos szabálytalanságok miatt részlegesen újra kiírt decemberi parlamenti választások.

A Szerbiától 2008-ban elszakadt terület három teljes központi körzetében, valamint két másik körzet bizonyos helyein ismétlik meg a voksolást, a szavazásra jogosultak száma mintegy 160 ezer, 10 százaléka annak, mint ahányan december 12-én voltak jogosultak voksolni - közölte a központi választási bizottság szóvivője. Várhatóan ennek eredményeképpen csökkenni fog Hashim Thaci miniszterelnök győztes Koszovói Demokrata Pártjának (PDK) előnye.

A PDK december 12-én a voksok 33,5 százalékát kapta, korábbi koalíciós partnere, ma pedig legfőbb riválisa, a Koszovói Demokratikus Liga (LDK) pedig 23,6 százalékos eredményt ért el. A részvételi arány 47 százalékos volt. Megfigyelők szerint a PDK 10 százalékpontos előnye akár 5 százalékra is fogyatkozhat, ami tovább nehezíti az amúgy is bonyolult kormányalakítást. Az LDK és a mögötte álló két párt ugyanis már közölte, hogy nem lép koalícióra a PDK-val.

Hashim Thacit az Európa Tanács egy jelentése nem sokkal a decemberi választás után azzal vádolta, hogy maffiajellegű bűnszervezetet irányított a múlt század kilencvenes éveiben, amikor az UCK, a Koszovói Felszabadítási Hadsereg katonai vezetője volt. Szakértők szerint ez a vád nem lesz hatással a választás eredményére, mivel az egykori UCK-vezetők népszerűsége töretlen a koszovói lakosság körében.

A koszovói államügyész hivatala bejelentette, hogy a decemberi voksolással kapcsolatban 133 panasz érkezett hozzá, s ezek egy része miatt akár bűnvádi eljárás is indulhat.

Forrás: MTI