Mi az igazság?

Egyelőre rejtély, hogy ki és miért tette fel a YouTube videomegosztó portálra azokat a hangfelvételeket, amelyek a lehallgatási botrányba kevert UD Zrt. vezetőinek egymással és másokkal folytatott beszélgeté­seit tartalmazzák.

A cég vezetői - akik feljelentést fontolgatnak - meghallgatva a hanganyagokat azt valószínűsítik, hogy a felvételek manipuláltak. A Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) vezetője határozottan cáfolta, hogy tőlük szivárogtak volna ki az anyagok.

Csaknem harminc hangfelvételt tett közzé egy ismeretlen a YouTube videomegosztó portálon, amelyeken az UD Zrt. vezetői beszélgetnek egymással és másokkal, így pél­dául Csányi Sándorral, az OTP Bank elnök-vezérigazgatójával, feleségével, valamint Hernádi Zsolttal, a Mol Zrt. elnök-vezérigazgatójával.

Hernádival a Molt érintő gazdasági kérdésekről beszél Tóth János, az UD vezetője, Csányi feleségével pedig arról, hogy valaki folyamatosan zaklatja e-mailen a családot, és ezt a helyzetet valahogy meg kell oldani.

A beszélgetésekben szó van Szanyi Tibor szocialista képviselőnek az osztrák olajipari cég, az OMV melletti állítólagos lobbizásáról is.

Azt egyelőre nem tudni, hogy ki az a ,,HungarianDemocrat" nevű felhasználó, aki feltöltötte a felvételeket, amelyek tegnap délutánra eltűntek az oldalról.

Futó Barnabás, a vagyonvédelmi cég jogi képviselője lapunknak elmondta: ha a hatóságok nem indítanak hivatalból eljárást a hangfelvételek nyilvánosságra hozatala miatt, akkor ők tesznek feljelentést.

Ezeket a felvételeket - amelyek Laborc Sándor, az NBH volt főigazgatója által a cég ellen tett feljelentés mellékletében is szerepeltek - már az ügyészség és a Nemzeti Nyomozó Iroda is vizsgálta, és megállapította, hogy nem tartalmaznak bűncselekményt megvalósító adatokat, így már akkor meg kellett volna semmisíteni őket - hangsúlyozta az ügyvéd.

,,Ügyfeleim már meghallgatták a most nyilvánosságra került felvételeket, és valószínűsítik, hogy azok manipuláltak, de ezt szakértőknek kell megállapítaniuk" - tette hozzá.

A kiszivárogtatással szerinte az elkövetők több bűncselekményt is megvalósítottak, így a különleges, személyes adattal való visszaélés, illetve magántitok jogosulatlan megismerésének bűntettét. A lap megkeresésére Keresztes Imre, a KNYF vezetője kategorikusan cáfolta, hogy a
hanganyagok az ügyészségről szivárogtak volna ki.

Arra a kérdésre, hogy indítanak-e eljárást, a főügyész elmondta: az Alkotmányvédelmi Hivatal (AH) már vizsgálja az ügyet, ők pedig mindenben segítik a munkát. A továbbiak akkor dőlnek el, ha a hivatal vagy az érintettek közül valaki feljelentést tesz.

Kerestük az ügyben az AH-t is, de nem nyilatkoztak. Kérdésünkre Csányi Sándor írásban közölte: a hangfelvételek - több esetben vágott formában - nyilvánosságra hozatalát törvénytelennek tartja, és megteszi a szükséges jogi lépéseket.
Forrás: Magyar Hírlap